Sehol. Semmi.
Az unalom körbeölel mint egy társ és nem enged.
Ujjait szépen lefejtem karomról és indulnék már, mikor mosolyogva szól:
- Indulj el bátran, ahová mész, én már ott leszek.

Hiányzok az életemből.

Keserűen mosolygok, oltok, toldok, foltok...
Közben mézédesen nézek, mert megtehetem
Kacagni nincs kedvem, mert nincs miért
Meg amúgy is keserű most minden szerepem

Két hetes ciklusokban élem az életem, mint egy kiváló paraszt, ki műveli a földet
Szabályosan élek, reggel  kelek, mélázva ébredek, aztán felpüffedt szemekkel világot menteni megyek.
Féltizenkettő, ebéd, gyerünk Tomi, idd meg a leves összes levét, mert ki tudja mire kell az energia,
Bár tudom, hogy nem érdekel, de a kiváló paraszt jól tartja magát, hogy munkájában ne legyen hiba.

Két hetente hát így magokat szórok szerte szét, hogy a tyúkok kapkodják fel s hagyják hűlt helyét.
Kiváló parasztként teszem a dolgom, csirkéket nevelek, aztán ha jól laktam szántani megyek.
Szántom egy kicsit lelkem, mély barázdákat ások, hogy elnyelje könnyeim, mikor etetésre vágyok.
És megindulok újra, ha ciklusom éled, mert a csirkéket éhen hagyni vétek és nekem amúgy is ez maradt.

Mert Tomi csak egy kiváló paraszt.

Gyertek gyertek, ebédet főztem, csirkéből megint!

Tomi belekanalaz és legyint.

Kavics a földön, előttem hever
- Belerugjak? Jön is a kérdés
- Rugjak, de minek? mondom a választ
Sokkal nagyobb gond ami lever.

Közönyös vagyok, mondhatnám bátran
de hülyeség lenne, mert agyam bökik
Gondolatom csak egy lyukban mozog
Így lesz ez mindig, míg meg nem szökik

Elszökik messze, távolba tőlem
De mikor jön a szél, mi elfújja majd?
Közönyös vagyok még ezzel is szemben
Csak nehogy a közönyöm legyen a vesztem.

- Rugj belém rugj csak! Sikít a kavics
- Hisz dolgom ez, hogy tégy így egy lépést!
És én csak mélán rugok bele egyet
De kevés volt ahhoz, hogy valamire taníts

Mindegy, megyek tovább, hisz közönyös vagyok
Így telnek napjaim, de nem érdekel
Hisz a közöny pont erről szól hogy csak mész
Mert sokkal nagyobb gond, ami lever

Titokban sírdogálsz, mert a könnyeid talán kivésik szavaid a torkodból,
miket a világra köpnél és magadra.
Titokban.
Hőzöngve intrikálsz, mert életed elcsusszant,
s a lelki kéj már nem az öröm, csak a túlélés.
Hőzöngve.
Megtörve fetrengsz, mert a földtől már nincs alább,
de majd ha sírod ásod megtudod.
Megtörve.
Alázva tépelődsz, nem érzel több erőt, hogy újra a saját szemedbe nézz,
hiszen a többi emberrel mire mész?
Alázva.
Hitetlen, hanyag szál, magadra maradtál,
de bízhatsz még a jövőben, csak Te lettél.
Hitetlen.
Gőgösen örzöd még, életed emlékét,
erővel kutatod, hogy mibe dughatod lelked ép szegletét.
Gőgösen.